Fizet, vagy nem fizet?
2004/4. lapszám | netadmin | 5160 |
Figylem! Ez a cikk 20 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Fizet, vagy nem fizet?A nem-fizetés klasszikus esetei szerelői szemszögből Jelen lapszámunk Tanulságos történetek rovatában egy olyan anyagot helyezünk el, amely a fizetési kötelezettség alóli kibújás, illetve az ezt meggátoló kivitelezői próbálk...
A nem-fizetés klasszikus esetei szerelői szemszögből
Jelen lapszámunk Tanulságos történetek rovatában egy olyan anyagot helyezünk el, amely a fizetési kötelezettség alóli kibújás, illetve az ezt meggátoló kivitelezői próbálkozásokat taglalja. Sajnos aktuális témáról van szó: minden vállalkozó kolléga ismeri azt a helyzetet, amikor futnia kell a pénzéért… A jelenlegi állapot bemutatására egyik olvasónk személyes tapasztalataira támaszkodtunk.
A nem-fizetéses esetek és az ezt elkerülő megoldások áttekintésénél érdemes megkülönböztetni magukat a kivitelezési, vállalkozási helyzeteket. Családi ház komplett épületvillamossági szerelésénél a potenciálisan felhozható kifogások száma és jellege kimeríthetetlen felsorolást igényelne: a műszaki tartalom és a munka minősége mindig relatív, kifogásokat bárki találhat a nem-fizetésre, ha ez a szándéka. A hatékony védekezés interjú-alanyunk szerint az, hogy a szerelvények felszerelése előtt rendezi a teljes számlát a megrendelővel. Más esetben ugyanis a megrendelő aligha lesz utolérhető: nem jelenik meg a munka átadására, telefonja elnémul, napokig nem jelenik meg a kivitelezési helyszínen. S melyik vállalkozó engedheti meg magának, hogy maga, vagy egyik embere őrt álljon a megrendelő villája előtt, napokig halogatva egyéb munkáit? Ez már veszett fejsze, és a kivitelező sok esetben magát is okolhatja figyelmetlenségéért. S megengedheti-e magának a vállalkozó, hogy ne fizesse ki az amúgy precízen dolgozó szakembereit, vagy csúsztassa az átutalást a szakkereskedő felé? Személyes tapasztalat szerint a nagyobb költségvetést igénylő, jómódúnak mondható megrendelőknél lehet találkozni olyan hajlammal, hogy kibújjanak fizetési kötelezettségük alól. Természetesen ez egy általános megállapítás, és így is kell kezelni.
A legrosszabb helyzetbe hozza magát a vállalkozó, hogy ha felül a hitegetésnek: ha az első fizetési határidőknél csúszás van, akkor előre borítékolható, hogy a végelszámolás sem fog gördülékenyen lebonyolódni. Mindig előre meg kell állapodni, hogy mit mikor és mennyi pénzért végez el a kivitelező, illetve a megrendelő mikor fizeti ki a vállalkozói díjat. Érdemes szakaszokra bontani a villanyszerelési munkát, és előre egyeztetni a megrendelővel, hogy melyik munkafázis mikor kerül kifizetésre. Be kell vallani, hogy a villanyszerelő a vezetékek behúzása után vert helyzetbe kerül: innentől kezdve a szerelvényezés gyerekjáték, célszerű a jelentősebb összegeket eme munkafázis idején elkérni a megrendelőtől. El lehet képzelni, hogy mit érez az a vállalkozó, aki ugyan megkapta vállalási árának első 25%-át, de ezt követően csak hitegetik, majd a végelszámolásnál még a beépített anyagok árához sem juthat hozzá. A mérőhely kialakításnál szintén megállapítható az a munkafázis, amely után indokolatlan kockázatot vállal fel a villanyszerelő: mielőtt maga a mérő felszerelésre kerülne, mindenképpen ki kell fizettetni a munka árát. Egy társasházban fordult elő, hogy a villanyszerelő mester csak úgy tudott a pénzéhez hozzájutni, hogy személyes ismerőseit megkereste az adott területen illetékes elektromos m/pliűveknél: szüneteltessék a mérők felszerelését, amíg ő a pénzéhez jut. Mivel másnap nem jelentek meg a vállalat emberei, a "mulasztás" azonnal rendezésre került.
A családi házas kivitelezéseknél viszonylag kisebb összegek forognak kockán. Amikor azonban a kivitelező alvállalkozóként egy nagyobb építőipari cég megbízásából lát el szerelési feladatokat, akkor már nagyságrendekkel komolyabb beruházásokról van szó: nem egy esetben maga a vállalkozás is rámehet a költségek behajthatatlanságára. Természetesen itt előfordulhat, hogy a generálkivitelező azért nem fizet, mert ő sem jutott pénzéhez. De persze itt is mindig élni kell a gyanúperrel.
Komoly nehézséget okoz a fizetési határidők megszabása: amennyiben 30 napot kényszerít ki a fővállalkozó, akkor tulajdonképpen 60 nap is eltelhet, mire értesül a vállalkozó arról, hogy fizetési problémák állnak fenn. De ekkor már ott a befektetett anyag és a kifizetetlen alkalmazottak! Vajon ilyenkor mi a teendő?! Tovább dolgozik a vállalkozó, és mélyebben "beleszáll" a munkába? Sajnos a szerződésbe nem engedik általában bevezetni a nem-fizetés esetét. Egyes esetekben módot adnak ugyan arra, hogy ebben a szituációban a kivitelező leálljon, de ekkor már jelentős veszteségek számolhat el, s a leállással egészen biztosan elveszíti a reményt arra, hogy végül megkapja a pénzét.
Mindazonáltal célszerű egy pár sort lefektetni az írásos megállapodásba arról, hogy a fővállalkozó a részmunkadíjak teljesítésével nem vásárolta meg a vállalt munka bér- és anyagköltségét. A rafináltság ugyanis az a dologban, hogy ha részösszeget kifizet a fővállalkozó, akkor később, amennyiben nem kíván fizetni, elutasítja a bontási szándékot, arra hivatkozva, hogy a kifizetett részösszeggel már megvásárolta a beépített alapanyagokat. Ha előzetesen rögzítik a partnerek, hogy kizárólag a teljes vállalási ár rendezése után kerül például az alapanyag a megrendelő tulajdonába, akkor nincs mire mutogatni a vitás helyzetben. Érdemes egy kis emberismeretre is szert tenni: az a megrendelő, aki nem akarja ezt a feltételt bevezetni a szerződésbe, rögtön gyanús, hiszen akinek nincs hátsó szándéka, annak nincs is oka ezt a feltételt elutasítania.
Természetesen mindig az utolsó részletek kifizetésénél kezdődnek a komoly problémák: addig ugyanis folynia kell a munkának, hiszen a kötbér szorítja a fővállalkozót. Amint azonban a munka érdemi része véget ér, az alvállalkozó már nem tudja sakkban tartani a fővállalkozót, és kiszolgáltatott helyzetbe kerül.
Külön ki kell emelni a versenytársakként fellépő villanyszerelő vállalkozók közötti kommunikáció jelentőségét. Általános szabály, hogy ha egy fővállalkozó nem fizeti egyik alvállalkozóját, akkor a többit sem fogja: érdemes átadni az információt tehát, hogy melyek azok a cégek, akiknél ilyen probléma merült fel. Sőt, a különböző szakmák képviselői is segíthetnek egymásnak: nemrégen az egyik budai villa falán éktelenkedett az egyik parkettás vagy vizes kolléga által felfestett, hatalmas vörös felirat: "Fizesd ki a tartozásodat"! Vajon miként vélekedtek erről az éppen ott dolgozó villanyszerelők vagy más szakmák képviselői?
Számos kolléga egészen "kiemelkedő teljesítményt" nyújt a megrendelő utáni nyomozásban: sokan a lakásértékesítő irodában kezdik a nyomozást: vajon rendben vannak-e a papírok, megint csak sokan azt vizsgálják, hogy a lakások hány százaléka került már eladásra, tehát rendelkezik-e megfelelő tőkével a tulajdonos, illetve a lebonyolító. Talán megmosolyogtatónak és túlzónak tűnnek ezek a lépések egyes olvasóknak: azok azonban, akik már átéltek nem-fizetésből adódó kritikus pillanatokat vállalkozásuk élén, biztosan megértik ezeket az óvintézkedéseket.
Végezetül, ki kell emelni, hogy a kötbér összegét maximálni kell a szerződés megkötésénél. Amennyiben ez nem történik meg, úgy a megrendelő nem-fizetési szándékát úgy is elérheti, hogy minőségi kifogásokkal és részkötbérek bevezetésével visszatarthatja a vállalkozói díj jelentős részét. Talán azt, amelyik a profitot jelentette volna a vállalkozás számára!
Folytatása következik!
