Központi porszívó, a mostohagyerek II.
2003/7-8. lapszám | Kucsera Mihály | 2918 |
Figylem! Ez a cikk 22 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
A rendszer lényege napjaink egészségre és a környezetére egyre érzékenyebb embere számára az, hogy nem fújja vissza a beszívott levegőt a lakásba, tehát elsősorban "egészségügyi beruházás". Ezzel együtt nyilvánvaló kényelmi és hosszú távú gazdaságoss...
A rendszer lényege napjaink egészségre és a környezetére egyre érzékenyebb embere számára az, hogy nem fújja vissza a beszívott levegőt a lakásba, tehát elsősorban "egészségügyi beruházás". Ezzel együtt nyilvánvaló kényelmi és hosszú távú gazdaságossági előnyöket is nyújt.
Használatakor elegendő a porszívótömlőt elővenni, azt a fali csatlakozóba illesztve azonnal bekapcsol a szívás, és kezdhető a takarítás. A rendszer felépítése a megfelelő sűrűséggel elhelyezett szívócsatlakozókból és egy alárendelt helyiségbe telepített központi porszívóból, valamint az összekötő szívóhálózatból áll. Ez kiegészül a készülék típusától függően egy 12 vagy 24 V-os elektromos vezérlőhálózattal.
Megvalósításához kiindulási feltételként tisztázandó a takarítási "technológia", ami jelentheti a száraz vagy vizes takarítás iránti igényt, valamint nagyobb épületeknél az egyidejűleg takarító személyek számának meghatározását A szívóhálózat tervezése a szívócsatlakozók és a szívóközpont (központi porszívó készülék) helyének kijelölésével indul, majd ennek ismeretében az építési adottságok függvényében a nyomvonal meghatározásával kialakítható a csőterv. A szívóhálózat nyomvonalának kijelölésekor alapelvként törekedni kell a legkevesebb idomot igénylő, legegyszerűbb vonalvezetésre. Üzembiztonság szempontjából előnyös a különböző szívóágak mielőbbi egyesítése, azaz a közösen használt, tehát gyakrabban átöblített gerincszakaszok kialakítása.
Egyszerű hálózatoknál a 2"-os csőátmérő használatos, ami áramlási jellemzőivel illeszkedik a készülékgyártók által egy fő takarítóra alapul vett légszállítási és szívóerő adatokhoz (később részletesebben a készülék típusválasztásánál). Az üzembiztos működés minimum 20 m/s, de inkább 30 m/s áramlási sebességet követel, ami a takarítási teljesítményhez szükséges szívóerő fenntartása és a szemét megbízható továbbítása érdekében egyaránt fontos. A gyakorlatban ez a legtávolabbi szívópont távolságának megfelelő készüléktípus kiválasztásával biztosítható. A "legnagyobb szívótávolság" a hálózat alapjellemzője, ami meghatározza a rendszer kielégítő működéséhez szükséges minimális szívóteljesítményt. A szívótávolságon a legnagyobb szívóerő-veszteséggel működő szívópontnak, azaz az "elméleti szívótávolság" kiszámításával meghatározható legtávolabbi csatlakozónak a méterben kifejezett súrlódási ellenállása értendő. Ezt durva közelítéssel - ami a napi gyakorlatban elegendő - úgy lehet kiszámolni, hogy a szívóközpont és a csatlakozó közötti geometriai távolsághoz (csőhossz) hozzáadjuk az útba eső idomok csőhosszban kifejezett alaki ellenállását, nevezetesen: 90° ív egyenlő 3 folyóméter; 45° könyök = 1,5 m; 45° ág = 1,5 m; 90° ág = 3 m; szívócsatlakozó = 3 m.
A tömlőhossz növelése helyett célszerűbb a csatlakozási pontokat szaporítani, mert a bordás felületű gégecső súrlódási ellenállása lényegesen nagyobb az erre a célra gyártott sima felületű vákuumcsőnél, például 1 méter 32 mm-es tömlő szívóellenállása a tömlőminőség függvényében akár tízszerese is lehet a 2"-os cső ellenállásának. A csővezeték egyedi méretezése csak középületeknél, több takarító egyidejű működése esetén szükséges, de a változó helyű és létszámú egyidejűség, a súrlódási ellenállás csökkentése (szívóteljesítmény), illetve az áramlási sebesség növelése (dugulásbiztonság) egymásnak ellentmondó követelménye miatt ez többszörösen komplikált feladat, és csak kompromisszumok árán oldható meg. A szívócsatlakozókat a falra célszerű elhelyezni, magasságuk meghatározásánál az egyéb faliszerelvényekhez kell igazodni a belsőépítészeti rendezettség érdekében. Az első látásra praktikusnak tűnő padlócsatlakozók egyrészt balesetveszélyesek, másrészt üzemzavart okozhat, ha víz vagy szemét jut a csatlakozóba, a kivitelezés szempontjából pedig eleve kérdéses az hogy megoldható-e, hogy szerkezeti magassága beleférjen a padozatvastagságba.
A szívóhálózat minőségét a vonalvezetésen túlmenően alapvetően meghatározza a beépített szerelvények és csővezeték, valamint a szerelés minősége. A szerelési anyagokat illetően sajnos a mai napig előfordul, hogy az erre a célra alkalmatlan lefolyóvezetéket építenek be központi porszívó hálózatokba. A két rendszer funkciója - lassan, gravitációsan áramló víz helyett nagy sebességgel áramló és koptató száraz szennyeződést szállító levegő - közötti alapvető különbség koptató hatásának nyomai már néhány év után megjelennek a csőhálózat szerelvényein. A speciálisan erre a célra kifejlesztett, jó minőségű vákuumszerelvények
• anyaga "szűz" - tehát nem újrafelhasznált - kemény PVC (hosszabb élettartam),
• geometriája kedvező áramlási jellemzőket biztosít az akár 80-90 km/ó sebességet is elérő levegő számára,
• tokozása hézag- és lépcsőmentes illesztést tesz lehetővé.
A sima belső felület biztosítja az alacsony súrlódási ellenállást, a keménység pedig a jó kopási ellenállást. Az idomok precíz tokozása a hézagmentes illesztés feltétele, ami a súrlódási ellenállás és a dugulásmentes működés érdekében alapvető fontosságú. A hézagmentes illesztés megvalósítása a tokozás nélküli csövek pontos méretre szabásával és megfelelő szerszámmal végezhető merőleges vágásával történik. Minőségbiztosítási szempontból további garanciát jelenthet a speciális átlátszó vákuumidomok alkalmazása, amelyek lehetővé teszik a szerelő számára a pontos munkavégzést, illetve annak ellenőrzését egyaránt. A folytatásban érintjük a szerelési technológia, a készülék típusválasztás, beüzemelés, az üzembiztonság-hibaelhárítás-karbantartás kérdéseit.
