Világítástechnikai alapismeretek I.
2002/12. lapszám | Baktai Gábor | 4110 |
Figylem! Ez a cikk 22 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
A világítástechnika, mint napjainkban minden szakma, egyre több eszközt használ, és egyre komolyabb követelményeknek kell megfelelnie. Ezért fontos, hogy mind a tervezőmérnökök, mind a villanyszerelő szakemberek, mind a szakmában tevékenykedő keresk...
A világítástechnika, mint napjainkban minden szakma, egyre több eszközt használ, és egyre komolyabb követelményeknek kell megfelelnie. Ezért fontos, hogy mind a tervezőmérnökök, mind a villanyszerelő szakemberek, mind a szakmában tevékenykedő kereskedők azonos nyelvet beszéljenek. A következő cikksorozat ebben próbál segítséget nyújtani azzal, hogy néhány fogalmat, kifejezést igyekszik megmagyarázni, illetve próbál rövid betekintést nyújtani ennek a szép szakmának a rejtelmeibe.
Cikksorozatunk első része az általános áttekintéssel foglalkozik, második a fényforrásokkal kapcsolatos általános tudnivalókat tárgyalja, míg az utolsó a lámpatesteket próbálja rendszerezni.
Először vizsgáljuk meg a szem által érzékelt színeket. Az emberi szem látható tartománya a kéktől a vörösig terjed (380 nmtől…780 nm-ig). Az ezen a tartományon kívül eső hullámhosszokat bár hatással vannak ránk, nem látjuk. Fontos kérdés, hogy a megvilágított felület színe mennyire tér el a természetes fény mellett érzékelt színektől. A színvisszaadással jellemezhetünk minden fényt, így a fényforrások fényét is. A természetes napfény színvisszaadása 100 (ezt tekintjük tökéletesnek), így minél közelebb van egy fényforrás színvisszaadási indexe ehhez az értékhez, annál kellemesebb érzést biztosít a szemünknek.
A színnek van egy másik fontos jellemzője, a színhőmérséklet. Ennek értékét K-ben (Kelvin) adják meg. Minél magasabb egy fényforrás K-ben megadott színhőmérsékleti értéke, annál kékebbnek látjuk, így annál "hidegebb" érzetet ad. Ellentmondásnak tűnhet hogy a magasabb színhőmérsékleti értéket hidegebbnek hívjuk, de gondoljunk az izzó vasra: ha elkezd vörösen izzani, meleg színnek érezzük, ha viszont tovább hevítjük, kékes izzásba kezd, ami bár valójában melegebb, mégis "hideg" kékes fénynek látunk. A fényforrásokat a fényáramukkal jellemzik, amely minél magasabb értéket ad, annál erősebben világít (mértékegysége: lm, vagyis lumen). Megjegyezzük, hogy ebből a mennyiségből közvetlenül nem származtatható a megvilágítás, mert így arra a kérdésre, hogy "Hány luxot ad ez az izzó?", nincs egyértelmű válasz.
Abban az esetben, ha irányított fényű fényforrásról beszélünk (pl.: hideg tükrös halogénlámpa illetve PAR izzók), már valamilyen térszögben világítanak. Ezt a szöget minden fényforrásnak feltüntetik a katalógusában, illetve a csomagolásán. Ilyenkor már nem fényáramban adják meg a világítási paraméterét, hanem az ebben a szögben kibocsátott fényáramot jelölik. Ez a fényerősség (mértékegysége: cd, vagyis kandela). Ha egy fényforrással egy adott felületre világítunk, megvilágítást mérhetünk rajta (mértékegysége: lux). Ez mérhető a legkönnyebben. Így szinte minden esetben ezt az értéket adják meg kritériumnak egy világítás elkészítésekor, ezért a tervek is erre készülnek.
Bár a köztudatban a megvilágítás terjedt el mint legismertebb világítástechnikai fogalom, mégis legfontosabb talán a fénysűrűség. Hogy miért? Mert szemünk a megvilágított felületről visszavert fénysűrűséget érzékeli (mértékegysége cd/m2, vagyis adott felületről visszavert fényerősség). Ez az érték a gyakorlatban a leggyakrabban a káprázáskor kerül előtérbe. A káprázás nem más, mint amikor egy alacsony fénysűrűségű felületről hirtelen magas fénysűrűségű felületre nézünk. Vagyis például hirtelen belenézünk egy fénycső fényébe. A megfelelő világítás elkészítésekor természetesen a fent felsoroltakat mind figyelembe kell venni. Hiszen ezek összefüggenek a jó közérzetünkkel.
