Automatizálási feladatok
2011/6. lapszám | Sonkoly Zoltán Imre Gábor | 4838 |
Figylem! Ez a cikk 13 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
A cikksorozat korábbi publikációiban több alkalommal is érintettük azt a kérdéskört, hogy a korszerű vagyonvédelmi rendszerek ma már a szűkebben értelmezett rendeltetésükön messze túlmenő funkciók megvalósítását is biztosíthatják. Az alábbi publikációban azokat az épületfelügyeleti és -irányítási lehetőségeket tekintjük át, amelyek egy korszerű rendszer telepítése során alkalmazásra kerülhetnek.
Minden vagyonvédelmi riasztóközpont rendelkezik további vezérlési funkciókkal, az ún. PGM-funkciókkal: ezek a gyártó által előre biztosított lehetőségek jogosítják fel a berendezéseket arra, hogy a szorosan vett biztonságtechnikai megoldásokon túlmenően alkalmasak legyenek például sorompó nyitására vagy zárására, világítási eszközök irányítására – bizonyos szint felett pedig ezen eszközök távvezérlési módban is üzemeltethetők. Fontos kiemelni, hogy itt kifejezetten a vagyonvédelmi rendszerekről van szó, tehát ez alkalommal eltekintünk az önálló „ágazattá” váló video- és tűzvédelmi rendszerektől.
Természetesen arról szó lehet, hogy egy egységes felügyeleti szoftveren keresztül ezek az autonóm területek felfűzésre kerüljenek, de ez inkább csak az egységes grafikai megjelenést érinti: lényegi módon tehát a riasztó-, beléptetési és az épületfelügyeleti rendszerelemek rokoníthatók, és tehetők alkalmassá épületvezérlési feladatokra. Fontos látni, hogy itt is lépcsőzetesen kell áttekinteni a rendelkezésre álló lehetőségeket: mint más esetekben is, itt a megrendelő igényeinek pontos tisztázása az első, döntő lépés. Hiszen előfordulhat, ő mindössze csak annyit szeretne elérni, hogy a riasztórendszer funkcióit kössük össze például a bejárati ajtó felügyeletével. A kapuk nyitásával kapcsolatos, alapvető funkciókhoz képest már komolyabb feladatot jelent például a redőnyvezérlés integrálása a rendszerbe: ennek is több foka lehetséges, hiszen nem mindegy, hogy a redőnyöket külön-külön, illetve egyszerre kívánjuk-e vezérelni.
További lépést jelent az, hogy megfelelő eseményekhez vagy előre programozott időpontokhoz rendeljük például a redőnyvezérlési eseményeket – egyáltalában véve definiáljuk az eseménysort aktiváló paramétereket, hiszen dönthetünk úgy is, hogy bizonyos redőnymozgatási elemek csak kézi vezérléssel, gombnyomással legyenek kiválthatók. Jóval integráltabb rendszer szükséges ahhoz, hogy tovább bővítsük az automatizálás logikai rendjét, például világítási funkciókat építsünk be a rendszerbe: ha lemegy a redőny, akkor bizonyos fényforrások lépjenek működésbe stb.
Tudni kell azt, hogy az egyszerűbb rendszerek esetében a gyártók csak korlátozott számú és rendeltetésű funkciót biztosítanak: ha például nyílik egy biztonsági zóna, akkor a központ legyen alkalmas arra, hogy ehhez az eseményhez hozzárendeljen egy PGM-funkciót, vagy például ezt a PGM-funkciót bizonyos időpontokhoz kösse. Tehát az események és alesemények kötött rendszerében csak korlátozott funkciók valósíthatók meg.
A különbséget úgy is lehet érzékeltetni, hogy egy összetettebb feladatok ellátására alkalmas központhoz írható olyan program, hogy ha mozgást érzékel a rendszer, akkor az előre definiált időpontban bekövetkező redőnyleengedést függessze fel egészen addig, amíg bizonyos zónákban adott időtartamon keresztül nem történik újabb esemény (tehát a család elhagyta az érintett zónákat). Tehát itt a program (makró) lényegesen nagyobb mozgásteret biztosít a programozó szakember számára, sőt, előfordulhat olyan konstelláció is, amikor az alapesemény teljes felülvizsgálatát is elvégzi a rendszer. Ezek a fejlettebb riasztóközpontok alapesetben tehát sokzónás, sok partícióval rendelkező célberendezések, amelyek azonban egyúttal műszaki lehetőséget biztosítanak arra, hogy szorosan értelmezve nem vagyonvédelmi funkciókat is biztosítsanak: esetenként a teljes lakásautomatizálást. Ez utóbbi kijelentést egészen konkrétan érthetjük, hiszen olyan komplex feladatkört, mint a lakás fűtése és hűtése is elláthatnak.
Ezekhez a központokhoz rendelkezésre állnak hőmérséklet-érzékelők, amelyek alkalmazásával a helyiségek megfelelő klimatizálása biztosítható. Ha az érintett funkciók teljességét áttekintjük, akkor megállapítható, hogy egy teljes értékű épületfelügyeleti rendszer is kiépíthető. Persze akkor felmerülhet a kérdés: mi szab gátat ezen eszközök elterjedésének? Ennek elsősorban kereskedelmi okai vannak: a negyedére visszaesett lakásépítések önmagában is visszavetették a biztonságtechnikával foglalkozó vállalatok forgalmát, de jelentős módon éppen azok a megrendelések szorultak háttérbe, amelyek a műszakilag igényesebb, igaz, magasabb árfekvésű telepítésekre irányulnának.
Pedig jelentős megtakarítást eredményezhet az, hogy a riasztórendszer és az épületfelügyeleti rendszer tulajdonképpen csak egy vezetékezést ölel fel, összevonásra kerül. Persze itt még hosszan lehetne sorolni az előnyöket, pontosabban a megvalósított vezérlési megoldások költségmegtakarító hatását. Hiszen elég csak a világítási funkciók optimalizálására vagy a fűtési körök direkt vezérlésére utalni: jelentős kiadások megtakarítása válik így lehetővé. Itt is jelentkezik az a probléma, hogy családi házaknál csak elvétve készül villamossági terv: pedig itt lehetne igazán szóhoz juttatni a korszerű megoldásokat.
A megszokott kivitelezési lépések szerint sajnos a riasztórendszer telepítésére rendszerint csak az utolsó fázisokban gondolnak, és így már nincs lehetőség komplexebb rendszerek telepítésére. Pedig a megtakarítás mértéke kimagasló, akár egy-két év fűtési költsége fedezi a többletbefektetést – persze csak akkor, ha eredetileg is betervezték a rendszert, és nem kell utólagos csövezési, vezetékezési munkákat végezni.
Rengeteg olyan életszerű helyzet adódik, ahol az ilyen épületfelügyeleti megoldások akut problémákat is elháríthatnak. Nemrégiben egy óvoda hétfői nyitását kellett elhalasztani egyszerűen azért, mert hétvége után a gondnok elfelejtette a rendszert időben újraindítani. Éppígy lehet hivatkozni azokra a gyakori esetekre, amikor más közintézményekben, például iskolákban teljesen értelmetlenül, figyelmetlenségből működnek a fényforrások, jelentős kiadást okozva ezzel az amúgy is forráshiányos intézményeknek.
Természetesen nem csak az előreprogramozás biztosíthatna megfelelő védelmet az ilyen pocséklás elkerülése érdekében, hanem a rendszer távfelügyeleti opciója által tulajdonképpen folyamatosan nyomon követhetők az alapvető üzemeltetési paraméterek, és mód is nyílik ezáltal a beavatkozásra is. A fentiek miatt ma már úgy kínálják az intézményekbe a riasztórendszereket, hogy jelentős többletberuházás nélkül a komplexebb központokat válasszák, így ha jelenleg nem is, a későbbiekben számtalan hasznos funkció valósítható meg általa. Például egy alsó/felső hőmérséklet-beállítási opcióval bíró központ garantálhatja részben az üzembiztonságot, részben a felesleges kiadások elkerülését. Fontos hangsúlyozni, hogy nem kis összegekről van szó: egy-egy hasonló beruházás éves szinten akár 6-8 millió forintos megtakarítást is eredményezhet, ami gyors megtérülést is garantál egyúttal. Egyúttal pedig biztosított annak a lehetősége, hogy bármikor tovább lehet fejleszteni a rendszert: csak vezérlőket, érzékelőket kell vásárolni, illetve integrálni. Természetesen a komplexebb riasztóközpontok programozását el kell sajátítani: itt már nem elegendő az a tudás, ami az alapfokú vagyonvédelmi tanfolyamokon elsajátítható. Érdemes tehát felkeresni azokat a szakcégeket, amelyek sok esetben térítésmentes oktatásokat szerveznek az általuk forgalmazott, prémium kategóriájú rendszerek terjesztésére.
A tanfolyamokon részletesen ismertetik a rendszer felépítését, a programozási tudnivalókat, valamint a telepítésnél fellépő nehézségeket: mindig a vezérelni hivatott eszközök felméréséből kell kiindulni, fontos a vezetékezés logikus kialakítása stb. Érdemes röviden, vázlatosan áttekinteni azokat a legfontosabb rendszerelemeket, amelyek az automatizálási funkciók megvalósítását szolgálják. Természetesen első helyen az akár kis számítógépes processzorként is tekinthető vezérlőegységet kell kiemelni: a bejövő jelek alapján itt történik meg a különböző modulok irányítása. Fontos megemlíteni, hogy bizonyos modulok rendelkeznek „autonómiával”, a központi hálózat kiesése esetén is funkciótartók maradnak, önálló memóriával rendelkeznek.
Az alkalmazott tápegységeknek kifejezetten a gyengeáramú rendszer elemeit kell megtáplálniuk, az infraérzékelőket, a törésjelzőket stb. A busz-szétválasztó modulra akkor van szükség, amikor a címzett eszközök kivezetékezése után tovább kell ágaztatni a vezetékeket. Ezekhez a rendszerekhez természetesen már önálló programozói szoftver áll rendelkezésre: ez nemcsak az alapvető tulajdonságok meghatározására szolgál, mint a partíciók vagy a zónák száma, hanem – mint már fentebb említésre került – a modulok vezérlőkapcsolóit, a vezérlőprogramokat is ezen keresztül lehet betölteni. A fejlettebb rendszerek normál kontaktussal működő érzékelők jeleit is fogadni tudják a saját, címzett érzékelők jelei mellett – ez utóbbi eset nyilvánvalóan egyszerűbb eljárást eredményez, hiszen ebben az esetben a busz-kommunikáción keresztül minden megoldható a táplálástól kezdve egészen az adattovábbításig.
Az eszközök üzemeltetése éppúgy megoldható kézi vezérléssel, mint vezérlőprogrammal, külső érzékelővel, vagy éppen rádiófrekvenciás utasítás nyomán, tehát távkapcsolóval. Világosan tetten érhető tehát az a fejlesztési tendencia, hogy az egyes épületautomatizálási rendszerelemeket gyártó vállalatok abban az irányban kívánnak továbblépni, hogy az általuk kínált eszközök a speciális funkciójukon túlmenően általános vezérlési feladatok ellátását is lehetővé tegyék. Nagy egyértelműséggel kijelenthető, hogy az épületvillamossági kivitelezés adott pontján érdemes kalkulálni ezekkel a lehetőségekkel, illetve – és ez döntő mozzanat – érdemes a megrendelő számára ezeket az opciókat felkínálni.
