A rendszer csapdájában
2003/7-8. lapszám | netadmin | 3908 |
Figylem! Ez a cikk 21 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
János éppúgy tekinti magát villanyszerelőnek, mint víz- és központi fűtés-szerelőnek. A Kilián György Szakközépiskolában szerzett képesítést az előbbi szakmában 1985-ben, ám az eltelt időszakban az általa végzett munkáknál természetes módon lépett fe...
János éppúgy tekinti magát villanyszerelőnek, mint víz- és központi fűtés-szerelőnek. A Kilián György Szakközépiskolában szerzett képesítést az előbbi szakmában 1985-ben, ám az eltelt időszakban az általa végzett munkáknál természetes módon lépett fel az igény arra, hogy több szakma tudásával is felfegyverkezzen.
Első munkahelye az időközben megszűnt budapesti Csavargyár volt, ezt követően kiváltotta az ipart, és magánvállalkozásba kezdett. Ebben a korai időszakban kialakulatlanok voltak a vállalkozásokat irányító pénzügyi és egyéb szabályozások, ennek következtében János egyszer csak azt vette észre, hogy kiadásai jelentősen felülmúlják bevételeit: tapasztalatlan könyvelője zsákutcába vitte. Noha megrendelője bőven akadt - elsősorban családi házak villamos rendszereinek felújítására vállalkozott -, a vállalkozás financiális követelményeiben mutatott tájékozatlansága arra kényszeríttette, hogy ismételten alkalmazásba álljon.
A megszerzett kapcsolatokat kihasználva vállalkozóknál keresett megélhetést. Az itt biztosított jövedelem mellett ezen a területen nyílt módja tulajdonképpen arra is, hogy szakmai tudását a kor követelményeihez igazítsa: a rutinosabb kollégák segítségével számos gyengeáramú rendszer installálását sikerült megtanulnia. Rendkívül fontosnak tartotta már ebben a periódusban is, hogy a vezetékek behúzása vagy dugaljak felszerelése mellett a villanyszerelés olyan részeit is elsajátítsa, mint például a biztonságtechnika, érintés- vagy a túlfeszültség elleni védelem. Természetesen ez az alkalmazotti létforma sem járt negatív következmények nélkül: noha tisztes bérezésben részesül, munkaadói rendre elfelejtették bejelenteni munkavállalását, s ez túl nagy kockázatot jelentett számára: soha nem lehet kizárni egy balesetet vagy egy betegséget.
János - sok szerelőtársához hasonlóan - olyan életformát próbált kialakítani, amely ötvözi a magánvállalkozásoknál és a nagyobb vállalatoknál elnyert munka előnyeit: a papírok szempontjából korrekt vállalati státusz nem biztosíthat kielégítő jövedelmet, a magánvállalkozás pedig a tisztes fizetés ellenére sem garantálja a létbiztonságot. János ezért olyan karbantartói állást vállalt, amelyen csak minden másnap kell megjelennie, így a fennmaradó napokon szabadon rendelkezhet munkaidejével. Jelenleg is karbantartó egy budapesti strandfürdőben.
A karbantartói tevékenység alkalmat teremtett a fent említett épületgépészeti ismeretanyag megszerzésére. Sőt, a fürdőben elsősorban nem is az elektromos berendezések javítása jelenti az elsőrendű feladatot, hanem a vízcsőrepedések, nyomásproblémák, valamint egyéb gépészeti nehézségek elhárítása. Jelentősen megkönnyítené helyzetét, amennyiben hivatalosan dokumentálhatóvá tenné épületgépészeti tudását, mindazonáltal ehhez pénz szükséges, amelyet nagyon nehéz a családi költségvetésből előteremteni. Egyéb megoldásként csak az jöhet szóba, hogy hosszabb távra elkötelezi magát a vállalat mellett, amely azonban gátat szabna János önállósodási törekvésének. János ugyanis azt tervezi, hogy önálló vállalkozást hoz létre. Az elhíresült megfogalmazást kölcsön véve: ő igazi kényszervállalkozó lesz. Hiszen az állandó utazgatások, a felújításra váró nagykátai családi ház, illetve két gyermeke egzisztenciális biztosítása mind-mind abba az irányba sodorják, hogy pénzügyileg szilárdabb talajra álljon. Igen ám, de egy vállalkozás elindításához rengeteg feltétel teljesülése szükségeltetik, amelyek meg nem léte esetén a bukás garantáltnak tűnik fel.
Pedig a szakmai tudás mellett a potenciális megrendelői kör is biztosítottnak látszik János számára: Nagykátán számos vállalkozóval tartja a kapcsolatot, akik ismerik megbízható munkavégzését, és szívesen számolnának vele alvállalkozóként, ezen felül pedig a mai napig is számos esetben elvállal baráti megkeresésekként érkező munkákat. A probléma gyökerét az önerő biztosítása és a vállalkozás megszervezésére fordított idő kigazdálkodása jelenti. Hiszen nyilvánvalóan pénzügyi befektetést és erős szervezési munkát igényelne a vállalkozás elindítása: márpedig banki hitelekhez csak úgy juthat hozzá, ha családi házára jelzálogot terhel rá, de ki vállalna ekkora kockázatot? S mikor kösse le az első munkákat, mikor állítson fel irodát, és nézzen használható alkalmazottak után, hiszen minden idejét leköti a család létfenntartásának biztosítása. Valóban ördögi körrel állunk szemben: a vállalkozáshoz idő és pénzráfordítás szükségeltetik, ezek előteremtése pedig indokolatlan kockázatvállalással és a család havi megélhetésének veszélyeztetésével járna. Az előbbiek tükrében pedig hiábavalónak tűnnek fel azok a törekvések, hogy önálló szerszámparkot alakítson ki, beruházzon számítástechnikai ismeretei felfrissítésére, illetve olyan továbbképzéseken vegyen részt, amelyek a legkorszerűbb szakmai tudáselemekhez segítenék hozzá.
Beszélgetőtársunk helyzete valóban csapdának bizonyul, amennyiben figyelembe vesszük, hogy az állandó ingázás, a munkahelyek állandó változása meglehetősen nagy terhelést jelent számára. Ehhez pedig hozzá kell tenni, hogy újszülött gyermeke révén a család nem csak támogatja őt, hanem támogatását is igényli. Márpedig dönteni szükséges és záros határidőn belül, hiszen - amint ezt János világosan látja - egyre szilárdabban kialakulnak regionális szinten azok a vállalkozói csoportok, amelyek lényegében meghatározzák a piacot. S ebbe a kialakult megrendelő-kivitelezői kapcsolatrendszerbe már csak olyan erőfeszítések által lehetne beépülni, amelyek János számára feltehetően elérhetetlennek bizonyulnak.
