Fényforrások áttekintése
2003/4. lapszám | Baktai Gábor | 3681 |
Figylem! Ez a cikk 22 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Cikksorozatunkban megismerkedhettünk nagy vonalakban a világítástechnika alapfogalmaival, majd a bel- és kültéri lámpatesteket próbáltuk meg rendszerbe foglalni. Végezetül nézzük meg a fényforrások különböző típusait.
Az első és legfontosabb dolog, amit pontosítani illik, az a fényforrás felépítése. Bármilyen típusról beszélünk, az két fő részből áll, úgymint fejből és burából. A fej a közhiedelemmel ellentétben nem az üveg, hanem az a része, aminél fogva a foglalatba rögzítjük (pl.: az E27 a fényforrás fejelésére utal). A bura tehát a fényforrás üvegből, vagy más átlátszó anyagból készült része.
Alapvetően két alaptípust különböztetünk meg: hőmérsékleti sugárzókat, valamint kisülő fényforrásokat. Nézzük először a "hőmérsékleti sugárzókat"! Ezek egyszerűen fogalmazva az izzólámpák. Felépítésük a jól ismert módon néz ki: ellátják valamilyen fejjel, egy izzóspirállal, valamint egy burával, amit vagy vákuumban tartanak, vagy (nagyobb teljesítmény esetében) valamilyen gázzal töltenek meg. Hogy javíthassák az izzó paramétereit (kisebb buraméret, magasabb fényáram, hidegebb színhőmérséklet), a töltőgázba halogént kevernek. Ezek a halogén izzólámpák.
Az összes izzólámpa közvetlenül csatlakoztatható az azt működtető hálózatra különösebb működtető egység nélkül (természetesen a működési feszültség, valamint a teljesítménye figyelembevételével). A másik nagy csoport a kisülő fényforrások csoportja. Ezeknél már minden esetben szükség van valamilyen működtetőre, ami begyújtja, illetve fenntartja a működéshez szükséges feltételeket. A kisülő fényforrások is kétfélék lehetnek. Lehet olyan, amiben kis nyomás van, illetve éppen ellenkezőleg, lehet benne nagy nyomás.
A kisnyomású kisülő lámpákhoz tartoznak a fénycsövek (figyelem: nem neon csövek). Ugyanis a neoncső az, amiket például a reklámvilágításban alkalmaznak, különböző formára hajlítva feliratokat készítenek belőle. A fénycsőben viszont nincs neon, a fényt higany gerjesztésével és az üvegcső falára felvitt fényporokkal állítják elő. A fénycsövek lehetnek sztenderd típusok, valamint három-, illetve ötsávosak. Ez azt jelenti, hogy milyen minőségű a fényporréteg. Az általános felhasználáshoz ajánljuk a háromsávosak alkalmazását. Ezeknek mind fényárama, mind színhűsége, mind pedig az élettartama alatt jelentkező fényáram-csökkenése a legoptimálisabb az általános felhasználásra. Amenynyiben hagyományos működtetéssel alkalmazzuk, célszerű minden fénycső cseréjénél a gyújtót is cserélni. Ilyen működtetővel a le- és felkapcsolgatás a fénycső élettartamának jelentős rövidülését okozhatja. Védekezhetünk ez ellen elektronikus gyújtó alkalmazásával, ami kímélve indítja a fénycsöveket, de nem oldja meg a vibrálási problémát. Ez ellen már elektronikus előtétet kell alkalmazni. Ebben az esetben viszont egyáltalán nincs szükség gyújtóra. Az elektronikus előtétek nagy többsége egyébként már tudja az ún. melegindítást, vagyis a kíméletes fénycsőgyújtást.
A fejlesztésekkel egyre gyakrabban jelenik meg a T5-ös fénycső, amely az előző 26 m-es átmérőjéhez képest már csak 16 mm-es átmérővel rendelkezik. Ezek üzemeltetése minden esetben elektronikus előtéttel történik.
A fénycsövek egy speciális típusa a kompakt fénycső, ami majdnem minden tulajdonságában megegyezik a fénycsövekével, csak mivel meghajlították, így kisebb helyen elfér. Ugyanúgy szükség van működtetőre hozzá, ami ugyanúgy lehet hagyományos vagy elektronikus. A legtöbb mélysugárzóban alkalmazott kompakt fénycső a gyújtót már tartalmazza (ezt onnan tudjuk megállapítani, hogy 2 érintkezője van), így csak az előtétet kell hozzá biztosítani. Amelyik típus viszont 4 érintkezővel rendelkezik, vagy elektronikus előtéttel üzemeltetendő, vagy gyújtó külön kell hozzá. A háztartások számára kifejlesztették az E27-es fejelésű energiatakarékos lámpákat, amelyek annyiban különböznek a kompakt fénycsövektől, hogy a fej már tartalmazza a működtetőt.
A másik kisnyomású fényforrás a kisnyomású nátriumlámpa, amely bizonyos okokból nem terjedt el Magyarországon, így erre részletesebben nem térünk ki.
A nagynyomású fényforrásokhoz soroljuk a közvilágításban és csarnokvilágításban ismert (szerencsére egyre inkább eltűnő) fehér fényű higanylámpát. Ehhez gyújtó sohasem szükséges, csak előtét (elterjedt nevén fojtó tekercs). Létezik egy hálózatról előtét nélkül üzemeltethető változata, aminél az előtétet izzóspirál helyettesíti a burában. Egyetlen előnye az egyszerű alkalmazása. A közvilágításban és néhány csarnok esetében egyre jobban előtérbe kerül a sárga fényéről ismert nátriumlámpa.
Az utolsó fő csoportja a nagynyomású kisülő lámpáknak a fémhalogén lámpák. (Nem összetévesztendő a már előzőekben említett halogén lámpákkal!) A fémhalogének fehér fénnyel világítanak. Bizonyos típusai alkalmasak csarnokvilágításra, díszvilágításra, más típusok beltéri kiemelésre (pl. üzletekben, kirakatokban). Beltéri alkalmazás esetében célszerű a kerámia fémhalogéneket választani, hiszen elődjével szemben egy típuson belül mindegyiknek azonos a színe, és ezt a színt élettartama végéig tartani tudja. Bár tisztában vagyunk vele, hogy nem lehet teljes, átfogó képet adni a fényforrások valamennyi típusáról, mégis megkíséreltünk segítséget nyújtani a tájékozódásban. A legfontosabb jó tanács talán mégis az lehet, hogy különlegesebb feladatok megoldásánál forduljanak bizalommal a szakkereskedésekben dolgozó szakemberekhez.
