A villámvédelemmel foglalkozó szakemberek – a tervezőktől a kivitelezőkön át a felülvizsgálókig – időnként szembesülnek azzal a kérdéssel, hogy mekkora ívben szabad hajlítani a villámvédelmi levezetőt.
A kérdés feltevését az indokolja, hogy – egyszerűsített megfogalmazásban – a nem teljesen egyenes vezetőben folyó áram hatására a vezetőben olyan fizikai erő ébred (az ún. Lorentz-erő következtében), amely a vezetőt kiegyenesíteni igyekszik. Ez az erőhatás annál nagyobb, minél nagyobb a vezetőben folyó áram, és minél élesebb szögben van megtörve a vezető. Márpedig a villámvédelmi levezető-rendszerben villámcsapáskor 100 000 A nagyságrendű áram is folyhat, és ezt valóban kísérheti olyan dinamikus erőhatás, amely – a vezetők nyomvonalának szinte minden esetben szükséges megtörése miatt – a levezető jelentős deformációjához, sőt akár a levezető rögzítésére szolgáló építményszerkezet sérüléséhez is vezethet. A villámáramnak ezt az erőhatását látványosan lehet demonstrálni kísérletekkel is. Érthető tehát, hogy miért alakult ki az a meggyőződés sokakban, hogy a feltételezhetően jelentős villámáramot vezető vezetőket nagy, legalább 15–20 cm-es sugarú ívben szabad csak meghajlítani, és hogy ezeken a vezetőkön derékszögű csatlakozás (legalábbis egyetlen összekötő használatával) nem alkalmazható.
Címkép: főleg régebben volt szokás, de még ma is találkozhatunk a villámvédelmi levezetők kötéseinek íves kialakításával. Az érvényes szabvány már nem tartalmaz erre vonatkozó követelményt, és műszakilag sem indokolt ez a megoldás.
A pontosság kedvéért hozzátehetjük, hogy ez nem csak egy, a demonstrációs céllal bemutatott kísérletek alapján tévesen kialakult meggyőződés volt a szakemberek részéről: az 1952-es kiadású, akkor még MNOSZ 274 jelzetű villámvédelmi szabványban azt olvashatjuk, hogy „Minden irányváltozás ívben történjék és az ív sugara ne legyen 20 cm-nél kisebb.” Tehát valamikor régen valóban volt ilyen szabály. A hatvanas évektől kezdődően azonban eltűnik ez a követelmény, az MNOSZ 274-et leváltó MSZ 274-ben már nem találjuk meg, és az MSZ EN 62305-ben sem.
Nem tudjuk, hogy eredetileg mi volt az oka az eltűnésnek, de mai ismereteink alapján már indokoltnak tűnik a követelmény törlése: időközben ugyanis lehetővé vált a villámvédelemben használt szerkezetek villámimpulzussal történő vizsgálata, és ezek a vizsgálatok rámutattak, hogy a 20 cm hajlítási sugár előírása túlzó volt.
Ezt jól bizonyítja a villámvédelmi összekötőkapcsokra vonatkozó MSZ EN 62561-1 szabvány, amely ugyan a hajlítási sugár kérdésével direkt módon nem foglalkozik, de a vizsgálati módszer szolgáltat információt a hajlítási sugár jelentőségéről is.
Villámvédelemhez alkalmazott kereszt- és párhuzamos összekötők vizsgálata során alkalmazott elrendezések. Az elrendezések és a vizsgálati tapasztalatok együttesen igazolják, hogy a levezető derékszögben történő meghajlítása már kis hajlítási sugárral is megfelelő.
1. összekötő kapocs, 2. levezető, 3. vezetékrögzítő
E vizsgálatok tapasztalatai alapján kijelenthető, hogy 5–10 centiméteres hajlítási sugár már bőven elég ahhoz, hogy a derékszögben meghajlított levezetőn a villámáram levezetésekor ne ébredjen akkora erő, ami problémát okozhatna. Ettől függetlenül igaz, hogy minél nagyobb a hajlítási sugár, annál kisebb a levezetőre ható erő, és annál kevésbé valószínű, hogy a villámáram hatására a levezető deformációjával és a környező építményszerkezetek sérülésével kell számolni, így hibának semmiképp nem tekinthető az íves kialakítás.
