Barion Pixel

Villanyszerelők Lapja

A Bősi Vízerőmű 20 éve

2013/12. lapszám | Ilka Alfréd |  4064 |

Figylem! Ez a cikk 9 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Nem sokan vannak azok, akinek ne lenne véleményük a bős–nagymarosi vízlépcsővel kapcsolatban, hiszen hazánk újkori történelmének egy fájó és mind a mai napig lezáratlan fejezete. A Duna magyarországi és szlovákiai közös szakaszának komplex hasznosítására tervezett építmény eredeti formájában végül sosem valósult meg, mivel a magyar kormány a környezetvédők és civilek tiltakozásának hatására 1989-ben leállította a magyar oldalon az építkezéseket, 1992 májusában pedig felbontotta a szerződést az (akkor még) csehszlovák féllel. A csehszlovák oldalon ezt követően 1992 októberében a bősi erőmű csatornájába (vagyis szlovák területre) terelték a Duna vizének 83%-át.

Az ügyben a két ország a hágai Nemzetközi Bírósághoz fordult, amely végül 1997-ben mindkét felet elmarasztalta, és kötelezte őket a helyzet államközi szerződésekkel való rendezésére, ez azonban azóta sem történt meg. Ezzel a Nemzetközi Bíróság által a fennállása óta vizsgált 151 eset közül a bős-nagymarosi a leghosszabb ideje rendezetlenül maradt ügy. Cikkünk tárgyilagos, politikamentes tájékoztatást ad a BNV szlovák részének 20 éves történetéről és értékes üzemi tapasztalatairól az erőmű igazgatójának tolmácsolásában, aki 1986 óta vízerőműben dolgozik.

A Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság 35 éve, 1977. szeptember 16-án írta alá a Bős-Nagymaros Vízlépcsőrendszer megépítéséről és üzemeltetéséről szóló nemzetközi egyezményt, egyidejűleg az illetékes vállalatok közötti szerződéssel. A szerződés az egyes gépegységek üzembe helyezését 1986 és 1990 között irányozta elő.

A magyar fél – gazdasági okokra hivatkozva – a nyolcvanas évek elején kérte az egyes gépegységek üzembe helyezésének későbbi időpontra való halasztását. A felek megegyeztek az új időpontokban. Eszerint a Bősi Vízerőmű első gépegységének üzembe helyezésének időpontja 1990. július, a nagymarosié pedig 1992. december lesz. Ezek az időpontok 1989-ig voltak érvényben, és semmi jel nem utalt arra, hogy a közös beruházású vízlépcsők építését bármi fenyegetné.

Felgyorsítás = leállítás

A magyar fél 1989 februárjában, a soron lévő Közös Operatív Csoport értekezletén a Nagymarosi Vízlépcső munkálatainak felgyorsítását javasolta. A Csehszlovák fél a hírre felajánlotta a Bősi Vízlépcső 15 hónappal korábbi befejezését úgy, hogy az egyes gépegységeket nem 6, hanem 4 hónapos ciklusokban helyezi üzembe. Az egyezmény módosítását 1989. május elején írták alá. A módosítással szöges ellentétben a magyar kormány egy hónappal később, júniusban bejelentette, hogy a magyar oldalon ideiglenesen leállítja a munkálatokat. Később a csehszlovák területeken is fokozatosan leállították azokat a munkálatokat, amelyeket az államközi szerződés alapján a magyar félnek kellett volna elvégezni. A jóváhagyott ütemterv szerint a magyar fél 1989. október elsejére vállalta elkezdeni Dunakilitinél a régi Duna-meder elterelését. Erre sajnos nem került sor.

A Közös Operatív Csoport soros értekezletén, 1989. október elején a magyar fél bejelentette, hogy a Bős-Nagymarosi Vízlépcső Rendszer építésén az összes munkálatot ideiglenesen leállítja. Ekkor már közelgett az első bősi gépegység üzembe helyezési időpontja. Tervszerűen haladt az egyes gépegységek és segédberendezéseik, a villamos alállomások szállítása és szerelése. Az első turbina-generátor elkészült, a többi blokk pedig a 4 hónapos üzembe helyezési ciklusnak megfelelő készültségi állapotban volt.

A Trenčsnyí Vízerőmű Vállalat 1989. október elsejével alapította meg a Bősi Vízerőmű Üzemet beruházó és üzemeltető hatáskörrel. Ebbe lépett át az összes addig felvett alkalmazott és a Bősre kihelyezett beruházási részleg. A magyar fél munkálatokat leállító bejelentése a Bős-Nagymaros Vízlépcső Rendszert épp a beiskolázás félidején érte. Ennek ellenére a betanulás és a vizsgák a tervezett ütemterv szerint mentek végbe. Világosnak tűnt, hogy az újonnan beiskolázott személyzet számára a Bősi Vízerőműben egyhamar nem lesz munka. A legtöbbjüket sikerült elhelyezni az erőmű energetikai beszállítóinál, a ČKD Blansko, Škoda Pilzen, Elektrovod Bratislava bősi telephelyein és a nyugat-szlovákiai áramszolgáltatónál. Örvendetes, hogy az emberek 90%-a a későbbi üzembe helyezésre visszajött az erőműbe.

Hogyan tovább?

A munkálatok 1989. októberi leállítása, a Dunakiliti duzzasztó üzembe helyezésének elmaradása nemcsak a beiskolázott személyzetre volt negatív hatással, hanem a majdnem kész erőműre is. Felmerült a kérdés: hogyan tovább? Mit kezdjünk a beépített gépekkel és berendezésekkel? A beszállítók követelték azok átvételét, de ez lehetetlené vált víz és üzemi próbák nélkül. A vizet a próbákhoz a szerződések alapján a beruházónak kellett biztosítania. Végül is megállapodás született az átvételről, valamint a leszállított gépek és berendezések konzerválásáról. Az építészeti rész is konzerválásra szorult, különösen az erőmű felvíz-csatornája, amelyet a Duna elterelése után vízzel töltötték volna fel. Mivel erre nem került sor, a felvíz-csatornába vizet kellett szivattyúzni, hogy a meder szigetelése ne sérüljön meg az ott időközben megéledt fák gyökérzetétől. A vízből csupán ideális konzerváló anyag lett, holott a turbinákat kellett volna hajtania. A felvíz-csatorna feltöltése a későbbiekben fontos szerepet játszott a turbinák próbaüzeménél, a pótmegoldás „C“ variánsának megvalósítása után.

A kialakult bizonytalan helyzet nyomasztó hatással volt mindenkire. Senki nem volt biztos abban, hogy az elkészült létesítmények, beépített berendezések valamikor is üzembe lesznek helyezve, és a tervezett célt fogják szolgálni. A bizonytalanságot csak fokozta a magyarországi média erős ellenpropagandája. A munkatempó fokozatosan csökkent. Közben folytatódtak a tárgyalások a magyar féllel, de egyre problémásabbak és pesszimistábbak lettek, és végül majdnem megszakadtak. Az építők körében a 90-es évek végén új reményt ébresztett a csehszlovák kormány döntése az úgynevezett „C“ variáns (a magyarországi ultra-zöldek szerint a „papírtigris“) megépítéséről. Ennek lényege a vízerőmű megépült felvíz-csatornájának meghosszabbítása Dunacsúnyig, ami már szlovák terület, és ott új duzzasztómű épülhet. Így a Duna elterelése már szlovák területen történik, és a Bősi Vízerőmű üzembe helyezhető lesz.

A „C” terv

A csehszlovák fél intenzíven dolgozott az ideiglenes megoldás, a „C“ variáns megépítésén. Kevesen bíztak abban, hogy extrém rövid idő alatt sikerül megépíteni az üzembe helyezéshez oly fontos létesítményeket. Tény, hogy a magyar fél nem vett részt az ideiglenes megoldás, a „C“ variáns építésében, de tárgyilagosan megállapítható, hogy a Bősi Vízerőmű üzembe helyezésére nem kerülhetett volna sor a magyar energetika szakembereinek szoros együttműködése nélkül.

A bősi 400 kV-os, tokozott (SF6) alállomás, ami az új Győr-Gabcsikovó határkeresztező távvezeték fontos végpontja lett, hivatalosan 1992. március 10-én került üzembe helyezésre. Ezzel vált lehetővé a Bősi Vízerőmű 6 gépegységével termelhető villamos energia betáplálása a nemzetközi hálózatba.

Ezután sor kerülhetett a TG7 és TG8-as gépegységek vizes próbáira is, amit a felvíz-csatornába szivattyúzott víz segítségével tudtunk elvégezni, mivel a Dunacsúnyig meghosszabbított műcsatorna még nem volt kész. A víz azonban elegendő volt a TG7 gépegység összes próbájára és a TG8-as csapágyainak befuttatására. A TG7-es gépegységet először 1992. augusztus 30-án kapcsoltuk a hálózatra, másodszor pedig 1992. szeptember 2-án, tehát két hónappal a dunacsúnyi duzzasztómű üzembe helyezése előtt. Nem kellett azonban sokáig várni a Bősi Vízerőmű üzembe helyezésére sem. Nem számítva a TG7 gép augusztusi és szeptember eleji próbái alatti villanyáram termelést, a Bősi Vízerőmű üzemi termelése 1992. október 26-án kezdődött, két nappal a Duna elterelésének megkezdése után. Amint a vízszint bősi felvíz-csatornában elérte a minimális üzemi esés-tartományt, a már kipróbált TG7-es gépegység megkezdhette a termelést.

Az évszakra nem jellemző magas vízhozamok lehetővé tették a gépegységek gyorsított üzembe helyezését. A TG4-et 1992. november 4-én, a TG8-at pedig, melyen a generátor-prototípusméréseket is elvégezték, 1992. november 24-én. A következő gépek 1993 elején, a TG5 1993. január 11-én, a TG6 pedig 1993. január 20-án, majd egy évvel később, 1994. január 13-án a TG3. Ez volt az utolsó gépegység, amely a 400 kV-os alállomásba táplál be. Komplex próbáik utáni átvételük az 1993-ban megtörtént.

A pótmegoldás jól muzsikál

A Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszeren a magyar fél által 1989-ben félbehagyott építkezés és az ebből következő pótmegoldás megváltoztatta a bősi vízerőmű energetikai üzemeltetésének jellegét. Tervezett rendszere csúcsra járatása helyett a maximális villamosenergia-termelés lett a cél. Ezért született a döntés, hogy a Bősi Vízerőműben csak 6 gépegységet helyeznek üzembe a tervezett 8 helyett. Az 1992-93. évi termelési eredmények gazdasági kiértékelése után azonban úgy döntöttek, hogy az utolsó két gépegység beruházásának befejezése és üzembe helyezése is indokolt, mivel gazdaságosnak és hatékonynak bizonyult. Továbbá növelik az erőmű biztonságát és megbízhatóságát is. Végül az utolsó két gépegységet is összeszerelték, kipróbálták és üzembe helyezték, 1995. június 6-án a TG2-t, 1995. december 23-án a TG1-et.

A Duna 1992. évi Bősi Vízerőműbe történt elterelése óta további kisebb vízerőműveket helyeztünk üzembe, amelyek a mai napig megbízhatóan működnek. Az üzemvíz-csatorna bal oldali töltésében a hajózsilipektől 300 m-re felfelé létesült kis vízerőmű (MVE S7) a csallóközi öntözőcsatornába folyó víz esését hasznosítja.

A két horizontális tengelyű, 900 mm átmérőjű járókerekes Francis-turbina a szinkron generátorokat szíjáttétel segítségével forgatja. A gépek eséstartománya 12,2-17,2 m, víznyelésük együtt 7 m³/s, összteljesítményük 1,2 MW, és éves átlagtermelésük 4 GWh. A berendezés teljesen automatizált, ellenőrzése és irányítása a nagy erőmű vezénylőjéből történik. A kiserőmű mindkét gépegysége képes a nagy erőmű egy-egy gépegységének önfogyasztását ellátni, és biztosítani az egész erőmű „újraélesztését” (black start).

A dunacsúnyi gátba beépített vízerőmű feladata az Öreg Duna vízellátását biztosító, minimum 400 m³/s vízmennyiség hasznosítása. A négy horizontális, 3,71 m átmérőjű, ún. Pit-turbina (Voith gyártmány) együttes víznyelése 400 m³/s, összteljesítménye 24,4 MW. A legnagyobb bruttó esés 7,1 m. Az éves energiatermelés 155 GWh körül mozog. Az erőmű üzeme teljesen automatizált, szabályozása és ellenőrzése a 35 km-re lévő Bősi Vízerőmű vezénylőjéből történik számítógép és kamerák segítségével.

A Čunovói Vízlépcső jobb szárnyán felépült kis vízerőmű a Mosoni-Dunába eresztett víz energiáját hasznosítja 1994 nyara óta. A közös vízbeeresztő műtárgyakat két horizontális csőturbina és két 1400 mm átmérőjű beeresztő cső képezi 43 m³/s vízáteresztéssel. A két gépegység egy 1,6 MVA, 6,3/22 kV-os transzformátor segítségével a 22 kV-os alállomáson át táplál be a régió 22 kV-os hálózatába. Az erőmű üzeme teljesen automatizált, szabályozása és ellenőrzése a 35 km-re lévő Bősi Vízerőmű vezénylőjéből történik. Éves átlagtermelés 5,5 GWh körül mozog.

Tapasztalatok

Az üzembe helyezés óta bő 21 év telt el. A Bősi Vízerőmű a szlovák és a magyar energetika elválaszthatatlan része. A 20 éves termelés 2012. szeptember 30-ig 45 427,3 GWh. Ez minden évben több, mint Szlovákia összes többi vízerőművének termelése. A Bősi Vízerőmű húsz éves üzeme alatt megbízhatóan teljesítette a szlovák villamosenergia-rendszer (VER) követelményeit és az ország villamos energia fogyasztásának 10-12%-át biztosítja.

Az erőmű folyamatosan részt vesz a VER primer és szekunder frekvencia teljesítmény megvalósításában, valamint a feszültség szabályozásában. Fontos energetikai csomópont és határ-alállomás az ENTSO-E kontinentális nemzetközi hálózatában. Csúcsra járathatósága következtében jelentős tartalék teljesítményt képez. Üzemzavar esetén képes az erőmű önálló újraindítására (black start), valamint szigetüzemi működésére is.

A Bősi Vízlépcső a Duna komplex hasznosítását szolgálja, amely az energiatermelés mellett a nemzetközi hajózást, az árvízvédelmet, a vízgazdálkodást is segíti. A vízerőműben rendszeres a karbantartás, folyamatos a felújítás, az üzembiztonság és a gazdaságosság növelése. A megbízhatóság növelése, valamint az üzemi paraméterek javításának folyamata nem állt le a gépegységek üzembe helyezésével, sőt, valójában akkor kezdődött el, és tart a mai napig.