Épül Magyarország egyik legnagyobb naperőműve!
2018. június 28. | Kósa Krisztina | 6382 |
Az alábbi tartalom archív, 7 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Már javában épül a MET Csoport 17,6 megawattos fotovoltaikus erőműve Százhalombattán, amely az ország egyik legnagyobb naperőműve lesz. A Dunai Solar Park beruházás 40 hektáron, részben a társaság tulajdonában álló Dunamenti Erőmű, részben egy egykori halgazdaság területén valósulhat meg.
Az épülő naperőmű olyan 280 wattos panelekből áll, mint amilyeneket a háztartási kiserőművekben is alkalmaznak. Hatalmas különbség azonban, hogy míg utóbbiakban mindössze 8-10 ilyen elemre van szükség, addig a Dunai Solar Parkban több mint 76 000 napelempanelt telepítenek majd.
A projektről 2016-ban született meg a döntés, majd a megvalósíthatósági tanulmány elkészülte után augusztusban az engedélyezési folyamat is elindult; az utolsó engedély 2017 májusában érkezett meg. A beruházás elindítása egybeesett a KÁT-rendszer kivezetésének, illetve a hazai megújuló energiatámogatási rendszer átalakításának időszakával.
Ami a helyszínválasztást illeti, jelentősen mérsékli a beruházási költségeket, ha a közelben használható hálózati csatlakozási pont található, ahogyan a terület telepítésre való alkalmassága is meghatározó. A megtermelt áram a Dunamenti Erőmű központi kapcsolóterében kerül feltranszfolmálásra, 20 kV-ról 120 kilovoltra, onnan pedig már a Mavir-hálózat alállomása a következő állomás. A központi transzformátort a naperőmű-építéshez kapcsolódóan fejlesztették, de úgy tervezték meg, hogy a transzformátor a jövőben még létrejövő további termelő-kapacitásokat is ki tudja szolgálni.
A Dunamenti Erőmű területén több helyszínen még összességében körülbelül 5 MW kapacitás telepíthető be, bár ezek megépítésének gazdaságossága egyelőre nem igazolt.
A fővállalkozó a következő sorrendben építi fel az erőművet a csapadékelvezetéshez szükséges dőlésűre kialakított területen:
- tartószerkezet alapjainak lerakása (cölöpözés);
- tartószerkezet felépítése;
- ezzel párhuzamosan a kábelek elvezető árkainak kialakítása, a kábelezés előkészítése;
- inverterek felszerelése;
- trafók telepítése;
- panelek telepítése.
A beruházás értéke 25 millió euró (mintegy 8 milliárd forint). Egy hasonló projekt megtérülése tíz évet vesz igénybe. A naperőmű bekerülési költsége fajlagosan ugyan magasabb, igen alacsony viszont a működési költség. A beruházási költségeknek a panelek hozzávetőleg 40%-át teszik ki, a központi transzformátorállomás fejlesztése szintén milliárdos tétel. Az inverterek ára a panelekénél kisebb mértékben ugyan, de szintén csökkent az elmúlt években.
A naperőművet kerítés választja el a körülötte elterülő ritkán lakott területektől, a villámcsapástól való védelmet a tartószerkezeten sűrűn elhelyezett villámhárítók biztosítják, a jégeső ellen pedig a panelek felületi kialakítása óvja meg az erőművet.
A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. A VL elsődlegesen a villanyszereléssel, épületvillamossági kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, karbantartók, társasházkezelők és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, előírásai, problémái és megoldásai iránt.
A VL előfizetési díja egy évre 9950 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 20 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.
ÁramtermelésEnergiahatékonyságNapelemNapenergiaNaperőműZöld energia